Loretói litánia

A litánia kifejezés a görög litaneuó – könyörgök – szóból származik. Az V. században jelentette azt a könyörgő imádságot, amellyel különféle szándékokért imádkoztak. A VII. században már kialakult a ma is ismert formája: a szándék -> hívek válasza.
A Loretói litánia mai formájában a XVI. században tűnik fel először. De már a XII. századból is ismerünk hasonló, közös végzésre készült imádságot. Az általunk ismert Loretói litánia a Loreto városának bazilikájában lévő Szent Házból származik, ahol – adataink szerint – 1575-től, mások szerint már 1400-tól minden szombaton elénekelték, a Boldogságos Szüzet köszöntve. Amikor Canisius Szent Péter 1558-ban Loretóban járt, és meghallotta ennek éneklését, átvette imakönyvébe és terjesztette. VIII. Orbán pápa 1691-ben kiadott dekrétumában megtiltotta a különböző templomokban készült Mária-litániákat, és egyetemes használatra a Loretói litániát rendelte el. XIII. Leó pápa ezt 1886-ban megújította. A pápák azóta is mindig hangsúlyozták a litánia közös és egyéni imádkozásának jelentőségét, így XII. Piusz, VI. Pál, valamint II. János Pál pápák. Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció néhány éve adta ki a népi ájtatosságokról szóló dokumentumát, amely jelentős ájtatosságnak tünteti fel a Szűzanya köszöntésének ezen tiszteletre méltó módját.

A Loretói litánia részei

A bevezető rész ráirányítja figyelmünket, hogy minden adományt mennyei Atyánktól kapunk, és Jézus Krisztus volt az, aki feltárta nekünk a Szentháromság titkát.
Először a Szűzanyát három kiváltságában szólítjuk meg: Szentséges Szűz, Istennek Anyja, Szent Szűz. A következő csokorban azok a motívumok szerepelnek, melyekért őt tiszteltjük: Krisztus anyja, Kegyelem anyja, Tisztaságos, Szeplőtelen, Sérelem nélkül való, Szűz virág, Szeretetreméltó, Csodálatos, Jó tanács, Teremtőnk és Üdvözítőnk anyja.
Az ötödik részben Máriát mint szüzet különböző ékes jelzőkkel magasztalja. A hatodik részben a Szentírásból vett jelzőkkel ruházza fel, amely az „Igazság tükre” megszólítással kezdődik, és a „Hajnali csillag” köszöntő szóval fejeződik be.
A Szűzanya a Betegek gyógyítója, Bűnösök menedéke, Szomorúak vigasztalója és a Keresztények segítsége, tehát a mi küzdelmes életünk résztvevője, akihez mindig bizalommal fordulhatunk.
Amíg eddig a küszködők közbenjárójaként szólítottuk meg, most a megdicsőült világ királynőjeként köszöntjük. A befejező megszólítások az időközben kimondott hittételekben, pápai megnyilatkozásokban szereplő sajátos motívumokat említik bizalmunk kifejezéseként.
A litánia az Isten Bárányához fordul, és egy zárókönyörgéssel fejezi be a Szűzanya köszöntését.
Természetes, hogy Máriát köszöntő imádságaink megszámlálhatatlanul léteznek. Ezért a litániák után még különböző imádságokat szoktak hozzákapcsolni, amelyeket az egyházmegyei és a helyi gyakorlattal alakítottak ki.

A LORETÓI LITÁNIA

Uram, irgalmazz nekünk! – Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! – Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! – Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, hallgass minket! – Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! – Krisztus, hallgass meg minket!
Mennyei Atyaisten! – Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten! – Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen! – Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten! – Irgalmazz nekünk!
Szentséges Szűz Mária – Könyörögj érettünk!
Isten szent anyja – Könyörögj érettünk!
Szüzek szent Szüze – Könyörögj érettünk!
Krisztus szent anyja – Könyörögj érettünk!
Egyházunk anyja – Könyörögj érettünk!
Isteni kegyelem anyja – Könyörögj érettünk!
Tisztaságos anya – Könyörögj érettünk!
Szeplőtelen Szűzanya – Könyörögj érettünk!
Sérelem nélkül való anya – Könyörögj érettünk!
Szűz virág szent anya – Könyörögj érettünk!
Szeretetre méltó anya – Könyörögj érettünk!
Csodálatos anya – Könyörögj érettünk!
Jó tanács anyja – Könyörögj érettünk!
Teremtőnk anyja – Könyörögj érettünk!
Üdvözítőnk anyja – Könyörögj érettünk!
Nagyokosságú Szűz – Könyörögj érettünk!
Dicsérendő Szűz – Könyörögj érettünk!
Nagyhatalmú Szűz – Könyörögj érettünk!
Irgalmas Szűz – Könyörögj érettünk!
Hűséges Szűz – Könyörögj érettünk!
Igazság tükre – Könyörögj érettünk!
Bölcsesség széke – Könyörögj érettünk!
Örömünk oka – Könyörögj érettünk!
Lelki tiszta edény – Könyörögj érettünk!
Tiszteletes edény – Könyörögj érettünk!
Ájtatosságnak jeles edénye – Könyörögj érettünk!
Titkos értelmű rózsa – Könyörögj érettünk!
Dávid király tornya – Könyörögj érettünk!
Elefántcsonttorony – Könyörögj érettünk!
Mária, aranyház – Könyörögj érettünk!
Frigynek szent szekrénye – Könyörögj érettünk!
Mennyország ajtaja – Könyörögj érettünk!
Hajnali szép csillag – Könyörögj érettünk!
Betegek gyógyítója – Könyörögj érettünk!
Bűnösök menedéke – Könyörögj érettünk!
Szomorúak vigasztalója – Könyörögj érettünk!
Keresztények segítsége – Könyörögj érettünk!
Angyalok királynője – Könyörögj érettünk!
Pátriárkák királynője – Könyörögj érettünk!
Próféták királynője – Könyörögj érettünk!
Apostolok királynője – Könyörögj érettünk!
Vértanúk királynője – Könyörögj érettünk!
Hitvallók királynője – Könyörögj érettünk!
Szüzek királynője – Könyörögj érettünk!
Minden szentek királynője – Könyörögj érettünk!
Áteredő bűn nélkül fogantatott királynő – Könyörögj érettünk!
Mennybe fölvett királynő – Könyörögj érettünk!
Rózsafüzér királynője – Könyörögj érettünk!
Családok királynője – Könyörögj érettünk!
Béke királynője – Könyörögj érettünk!
Magyarok Nagyasszonya – Könyörögj érettünk!
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit
– Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit
– Hallgass meg minket!
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit
– Irgalmazz nekünk!
Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja!
– Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!

Könyörögjünk! Add, Urunk, hogy mi, a te szolgáid folytonos lelki és testi jólétnek örvendjünk, és a boldogságos, mindenkor Szűz Mária dicsőséges közbenjárása által a jelen szomorúságtól megszabaduljunk, és örökké tartó örömet élvezzünk. Krisztus, a mi Urunk által. – Ámen.

Forrás: https://ujember.hu/68735-2/#more-68735