Nagyböjt 1. vasárnap

EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

    Abban az időben:
    A Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki.
    Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: ,,Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”

    Ezek az evangélium igéi.

Kedves Testvérek!

Az elmúlt hét szerdájával, a hamvazószerdával elkezdődött a nagyböjt, amikor hitünk legnagyobb eseményére, központi titkának megünneplésére készülünk: Jézus Krisztus kínszenvedésének, megváltó kereszthalálának és dicsőséges feltámadásának megünneplésére. A nagyböjti szent időszak neve ezért helyesen a húsvéti előkészület szent negyvennapja.

A húsvét tehát hitünk legnagyobb ünnepe. De nemcsak egy olyan ünnep, megemlékezés, mint egy társadalmi ünnep, hanem ennél sokkal több. A keresztény ünneplés megjeleníti az ünnepelt eseményt és hatását jelenvalóvá teszi. Ez esetünkben azt jelenti, hogy minden húsvét ünneplésekor a szertartások, a liturgia által titokzatos módon megjelenítődnek Jézus Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának eseményei, és kiárad az a hatás, az a kegyelmi áradat, ami ott és akkor történt meg a történelemben Jeruzsálemben közel kétezer évvel ezelőtt. Ez a megjelenített kegyelmi áradat minden évben húsvétkor a keresztényeket megerősíti hitük megvallásában és megélésében. Tulajdonképpen ennek az eseménynek – megváltás eseményeinek újra és újra való keresztény felidézése tartja az erőt a keresztényekben a történelem folyamán.

Azonban nem mindenki akarja ezt a kegyelmi áradatot, ezt a megerősítést. A Sátán különösképpen is meg akarja akadályozni a kegyelmi kiáradást húsvétkor, mert egyetlen célja az, hogy rombolja Isten Országát közöttünk. Mert hiszen épp a húsvét eseményei azok, melyek megtörték a Sátán uralmát egyszer s mindenkorra. És épp ezért akarja megakadályozni a Sátán, hogy ebből az emberek erőt merítsenek. Ezért nem lehetséges az, hogy csak úgy egyik napról a másikra rátérjünk a húsvét megünneplésére, mert felkészületlenül ki lennénk téve a Sátán támadásainak. Ezért föl kell készülnünk a Sátán támadásaira, s ezért van a szent negyvennap, közismertebb nevén a nagyböjt.

Jézus Krisztus is felkészült annak idején nyilvános működésére, mert nagy esemény volt Jézus tanítása: az Isten elkezdi végső kinyilatkoztatását általa. Ezért Jézus is kellőképpen felkészült erre az eseményre. Negyven napig böjtölt a pusztában. Negyven napig, mint Mózes a szövetség megkötésekor. Ez a negyvenes szám jelzi: Jézus az új Mózes, aki által megköti Isten az Új és örök szövetséget az emberiséggel. Mi is negyven napig készülünk a húsvétra a nagyböjt során.

Jézus negyven napos böjtje során őt is megkísértette a Sátán, mert meg akarta akadályozni az üdvösség kiáradását. Erről a megkísértésről hallottunk többek között a mai evangéliumban. Jézus akkor megvívta harcát a Sátánnal. De nemcsak ott és akkor vívta meg harcát, hanem most is megvívja harcát vele miérettünk, az Egyházáért. Megvívja harcát a keresztelendőkért, a vezeklőkért és a hívekért.

Jézus megvívja harcát a keresztelendőkért. Az Egyház első századaiban szinte csak húsvét éjszakáján kereszteltek, jobbára felnőtteket. Húsvét előtt a szent negyvennap folyamán komoly katekézisben, hittanulásban részesültek ezek a felnőttek. Az Egyház pedig nap mint nap belefoglalta imáiba a keresztelendőket, mint ahogy azt ma is teszi.

Jézus megvívja harcát a vezeklőkért. Aki az Egyház első századaiban komoly, nyilvános bűnt követett el, azt kiközösítették a helyi egyházi közösségből. Hosszú ideig, akár évekig is eltarthatott ez az időszak. S amikor az Egyház úgy döntött, hogy kellő bánatot tanúsítottak már, s méltók a visszafogadásra, akkor a szent negyvennap során ezek a bűnösök komoly vezeklésbe kezdtek: hajukat rövidre nyírták, egyszerű ruhában jártak, böjtöltek, a szentmisének csak az első részén lehettek jelen, az áldozati liturgiáról távozniuk kellett. Az Egyház pedig imádkozott értük, hogy kiállják a próbatételt és nagycsütörtökön visszafogadhassák őket az Egyház közösségébe.

Jézus megvívja harcát a hívekért. Akik már meg vannak keresztelve, nem kell nyilvánosan vezekelniük. Ezek feladata a szent negyvennap során keresztségük újra átgondolása és a bűnbánat felindítása. Ez utóbbi csoportba tartozunk mindannyian, akik itt vagyunk. És ez azt is mutatja, hogy a feladatunk a nagyböjt során: újra átgondolni keresztségünket, hogy aztán húsvét éjszakáján ne csak egy formális dolog legyen a keresztségi fogadalom megújítása, hanem egy átgondolt, újra meghozott döntés megkoronázása. Feladatunk a bűnbánat, mert bűnösök vagyunk. Jézus Krisztus és Márián kívül nem volt és nem lesz ember a földön, aki ne szorulna rá az Isten bocsánatára. A bocsánatot azonban csak méltó bűnbánat mellett kaphatjuk meg, mely bűnbánatnak méltó befejezése lehet egy komolyan, összeszedett bűnbánattal elvégzett szentgyónás.

A szent negyvennap idejére az Egyház sok évszázados tapasztalattal megélt és kipróbált eszközöket ad kezünkbe, hogy méltó módon készüljük húsvétra és vegyük fel a küzdelmet a Sátán támadásai ellen. Ezek pedig a böjt, az irgalmasság cselekedetei és az imádság.

A böjt valamitől való önmegtartóztatást jelent. A kötelező pénteki bűnbánati napon kívül vállalhatunk még egyéb önmegtagadásokat: kerülni a szórakozást, az ételeket, italokat, ki-ki a mag élethelyzetében gondolkodva tehet elhatározásokat. Ám egy dologra vigyázni kell a böjttel kapcsolatban. A böjt nem lehet sportteljesítmény, nem szabad csak a külsőségekért művelni, mert akkor ugyanabba a hibába esünk, mint a farizeusok, akikről kőkeményen kijelentette Jézus: “hasonlítanak a fehérre meszelt sírokhoz, melyek kívülről szépek, de belül tele vannak a halottak csontjaival és mindenféle undokságokkal”.

A böjt megtanít önfegyelmezésre, melyre olyan nagy szükség volna ebben a kapkodó, rohanó, ideges, indulatokkal teli világban. De a legfontosabb cél a böjt esetében az, hogy akaratunkat az Istenéhez igazítsuk. Ahhoz az isteni akarathoz, mely számunkra meghozza a megváltást, az emberhez méltó boldogságot.

Az Egyház ajánlja a szent negyvennap idején az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlását. Ez azt jelenti, hogy adjunk másoknak, aki rászorulnak akár anyagi, akár szellemi javainkra. Az irgalmasság azonban ezen túl jelenti a megbocsátást is. Mert ha Isten megbocsát nekünk, akkor nekünk is meg kell bocsátani embertársainknak, akár egyoldalúan is, hiszen elment egészen az ellenségszeretet meghirdetéséig is.

S végül ajánlja az Egyház a szent negyvennapban az imádságot, mert az imádság által a lélek közvetlenül Istenhez emelkedik. Imádkozzunk többet! De az a több nem mennyiséget jelent, mert Isten világában a mennyiségnek nincs értéke. A több imádság több ráfordított időt jelentsen, mert több időt karunk szentelni Isten megismerésének, mint ahogy a szerelmesek nem tudnak elszakadni egymástól, mert meg akarják ismerni egymást.

Egy komolyan átélt nagyböjt, szent negyvennap biztos meghozza gyümölcsét, mint ahogy Jézus esetében meghozta. Hiszen azt hallottuk az evangéliumba, hogy “vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki”. Vadállatokkal együtt lenni azt jelenti, hogy azok nem ártottak neki. Ez a kép jelzi a paradicsomi állapot visszatérését, amikor az ember a bűnbeesése előtt vadállatokkal volt együtt és azok nem ártottak neki.

Egy komolyan átélt szent negyvennap ugyan a mi életünkben nem jelenti a paradicsomi állapot visszatérését. De biztos, hogy megszelídülnek a körülöttünk lévő vadállatok: a Sátán által kiforgatott értékrendű világ visszásságai. Biztos, hogy az Isten egy komoly felkészülés után a húsvét örömében megadja az igazi lelki békét, ami oly nagyon hiányzik ebből a világból.

Ámen

Forrás: Ócsai József