Avilai Nagy Szent Teréz – október 15.

„Talán nem is tudjátok igazában, hogy mit tesz az, szeretni; nem csodálnám, ha így állna a dolog. Az az egy bizonyos, hogy nem a szellemi örömökön fordul meg a szeretet nagysága, hanem azon a szilárd elhatározáson, hogy mindent, amit teszünk, Isten kedvéért tesszük s óvatosan kerülünk mindent, ami Őt megbánthatná. (…) Ezek a szeretet jelei.”

Jusepe de Ribera: Avilai Szent Teréz (1644)

Avilai Nagy Szent Teréz 1515. március 28-án született egy avilai nemesi családban tizenegyedik gyermekként. Sok könyvet olvasott, kedvence a szentek élete volt. Vértanú, majd remete szeretett volna lenni, ám 18 éves koráig nagyvilági életet élt. Ekkor döntött a szerzetesi hivatás mellett, és apja akarata ellenére, belépett az avilai Megtestesülés kármelita kolostorba. 1537-ben tett fogadalmat.

Komolyan vette a kolostori életet: a megerőltetéstől többször súlyosan megbetegedett, testileg és lelkileg is összeomlott. Két éven keresztül misztikus élményeket élt át: a templomban többször látták a nővérek, hogy egy méter magasan lebegett a padló felett, és különleges fény sugárzott az arcából.

A tökéletességre törekedett, hűséges akart lenni a rendi szabályokhoz, ezért a szegénység és a szigorúság szellemében a karmelita rend megújításán dolgozott. Levette saruját, és nevet változtatott: Jézusról nevezett Teréz lett a neve. A pápa és az avilai püspök engedélyével anyagi támogatás nélkül kezdett kolostorépítésbe. A Szent József-monostor volt az első alapítása, mely 1562-ben nyílt meg. Ezután sorra alakultak a kolostorai, sokan csatlakoztak hozzá, azonban a kármelita rend sarus ága támadást indított ellene. Az évekig tartó küzdelemnek egy pápai dekrétum vetett véget: a sarutlan kármelitákat önálló renddé tette. Haláláig tizenhét női és tizenöt férfi kolostort alapított a sarutlan kármeliták számára.

Juan Correa: Szent Teréz (17. század)

Derűjét semmi nem tudta beárnyékolni, és azt kívánta, ez uralkodjék az összes kolostorban. A környezetében sem tűrt meg szomorú arcot: „Isten őrizzen a szomorú arcú szentektől!” Verte a tamburint, énekelt, verselt, és mindenkit felderített. Ha szóvá tették, így válaszolt: „Erre mind szükség van, hogy elviselhessük az életet.”

Ezekkel a szavakkal szokta magát bátorítani – ebben van belső harmóniájának titka is: „Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: egyedül Isten elég!”

67 évesen, 1582. október 4-én halt meg Alba de Torresban.

Alkotásai: 
Önéletrajz című írásában a testi és a lelki történésekről is képet lehet alkotni.
A tökéletesség útja című műve a szerzetes nővérek számára készült, bevezetés az aszketizmus világába.
A belső várkastély című művében misztikus élményeinek összefoglalását, a lélek Szentháromsághoz vezető útját írja le.
Számos kiváló vers, bibliai kommentár és levél is maradt utána.

Avilai Szent Terézt 1614-ben V. Pál pápa boldoggá avatta, majd 1622-ben XV. Gergely pápa az egyház szentjeinek sorába emelte. 1970-ben VI. Pál pápa egyháztanítónak nyilvánította.

Szent Teréz-ábrázolás 1576-ból

„Istenünk, te a Jézusról nevezett Szent Terézt Szentlelked által arra indítottad, hogy életművével a tökéletesség útját tanítsa az Egyházban.
Add, hogy mennyei tanítása szüntelenül oktasson minket, és eltöltsön az igazi életszentség utáni vággyal.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.”

Forrás:
https://www.magyarkurir.hu/hirek/avilai-szent-terez-szuz-es-egyhaztanito
https://cultura.hu/aktualis/szent-terez-tortenete/