Advent 1. vasárnapja

„A látogatás misztériuma az öröm titka. […] De mi ennek az örömnek az a rejtelmes, rejtett forrása? Jézus. Mária már megfoganta Őt a Szentlélek által, s Jézus már most megkezdte küzdelmét a félelem, az aggodalom, a szomorúság – a bűn ellen, az embert leginkább megalázó rabszolgaság ellen.

Szép szeretet anyja, imádkozz érettünk! Taníts meg minket arra, hogy úgy szeressük Istent és testvéreinket, ahogyan te szeretted őket. Add, hogy a másik iránti szeretetünk még türelmesebb, jóakaratúbb és tiszteletteljesebb legyen… Örömünk forrása, imádkozz érettünk! Ámen.”  
(Szent II. János Pál pápa)

EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

    „Abban az időben Jézus így tanított:
    Vigyázzatok és virrasszatok! Nem tudjátok, mikor jön el az idő. Az idegenbe induló ember is, amikor otthagyja házát, szolgáira bízza mindenét, és mindegyiknek kijelöli a maga feladatát; a kapuőrnek megparancsolja, hogy virrasszon.
    Legyetek hát éberek! Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, vagy éjfélkor; kakasszóra, vagy reggel. Ne találjon alva benneteket, ha váratlanul megérkezik!
    Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok

Ezek az evangélium igéi.”

Advent 1. Vasárnapja
Mk 13,33-37

Legyetek éberek!

A szakasz, mind formailag, mind tartalmát illetően apokaliptikus prófétai műfajban íródott. Ezért int virrasztásra, éberségre a szerző. De honnan származik a történet? Márk forrását Jézus közvetlen környezetében kell keresnünk.

Az eredeti Jézustól származó történet egy tehetős gazdáról szólt, akit a kapusa éberen vár. Ebben a történetben a ragaszkodó várakozáson volt a hangsúly valamint a szolga hűségén. Az idegenbe készülő urat azonban könnyen azonosították Krisztussal. Az is jó motívum volt a történetben, hogy kinek, kinek ki adta a munkáját. Ezeket a feladatokat könnyen azonosították az egyház vezetőinek adott megbízatással. A szolga számonkérése az egyházi vezetőknek azt jelentette, az ő munkájukról számot kell adni az ítélő Krisztusnak.

 De amint ezt a történetet az időközben üldözést is szenvedett egyházban újra olvasták, a történet egyszerű példázatból apokaliptikus képpé változott. Jó és hatásos elbeszélés volt, mert az ősegyházban a végidő várása Jézus mennybemenetele után áthatotta a hívek gondolkodását. Kezdetben egészen közelre várták az ítélő Krisztus visszatérésének napját, sokan saját életükben vélték azt megtörténni, mint azt a Tesszalonikai levélből megtudhatjuk (4,13-18). Amint egyre késett Krisztus visszajövetele, egyes híveken a kiábrándulás vett erőt, mások számára az éberségről szóló történet új jelentést kapott. Azok, akik lelkiismeretesen gondját viselték az egyháznak a felelősség terhét hordozva olvasták újra a számonkérésről szóló szavakat.

Amikor országok és birodalmak omlottak össze, és mégsem jött el Krisztus, amikor a Josephus Flavius által is leírt zsidó háború borzalmai beteljesedtek és a zsidók többsége évezredekre elhagyta Palesztinát, ebből a figyelmeztetésből félelmetes prófécia lett. Ekkor érezték csak meg a keresztény hívek a rájuk bízott hitletéteményt milyen nehéz őrizni. Akár hányszor később is nemzeti és történelmi katasztrófák idején olvasták ezt a figyelmeztetést félelmetes végidő látomás bontakozott ki belőle, és újra átélték Jézus ügyéért és egyházáért felelősek.

A Jelenések könyvében már kritika is megfogalmazódik pl. az efezusi egyház  ellen, aki bár szenvedett és állhatatos, de akinek tagjai elhagyták „első szerelmüket” az égő hitet, vagyis a virrasztásban belefáradtak.

Dr. Benyik György 2005.