Advent 2. vasárnapja

EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

    Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete.

    Izajás próféta megírta: Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit.
    János ezért a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Megvallották bűneiket, ő pedig megkeresztelte őket a Jordán folyóban.
    János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül; sáskát és vadmézet evett. Ezt hirdette: ,,Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!”

Ezek az evangélium igéi.

Az evangéliumban idézett izajási szöveg óriási földmozgásokról ír. A benne foglalt kép a természet teljes átalakítását mutatja be nekünk. A hegyek lehordása, a völgyek feltöltése a sivatag megváltoztatása, mind olyan tett, amire példa van a 20 században. Azt is hozzá kell tennünk, hogy nem biztos, hogy pozitív példának kell tekintenünk azt, hogy a  folyók irányát megváltoztatták, hogy víztárolókat hoztak létre ott, ahol korábban nem voltak, és a külszíni szén és kőfejtések miatt óriási sebek tátongnak a hegyek oldalában. A költői kép és annak fizikai megvalósítása egészen más hatást kelt a szemlélőben.

Miről szól ez a költői kép? Az evangélista Izajás szövegét a benne található képekkel együtt egy földkerekség méretű felhívás megfogalmazására használja, amely a messiás érkezésének előkészítésére vonatkozik. Gyakorlatilag az Istennek a világba érkezését akarja leírni ez a szöveg. Egyben arról is szól, hogy miként értelmezik magukat a keresztények. Feladatuk nem egyszerűen az egyéni életszentség művelése, amit ugyan senki sem akar elítélni, de ennek a munkálkodásnak a célja, hogy a világ és az emberek szívét előkészítsék az Isten számára.

A keresztény egyház és tagjai ennek következtében úgy értelmezik magukat, mint akik a történelem folyásához hozzá járulnak azzal, ahogyan élnek, illetve, amilyen életre másokat is indítani akarnak. Korábban a keresztény egyházban ezzel a jelszóval jellemezhető felsőbbségi öntudat létezett, hogy: „Mi vagyunk a diadalmas világnézet!” Még egy kicsit a 30-as évek Magyarországát is jellemezte ez a katolikus életérzés. Mi vagyunk a legnagyobb egyház, a mi nemzetközi kapcsolatrendszerünk meghatározza a magyar társadalmat, a mi filozófiánk nem olyan, mint az ateista filozófia.

Szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy a világháborúk előkészítői jobban dolgoztak nálunk. Sőt azt is meg kellett tapasztalnunk, hogy a gyűlölet keltés időszakában, a nemzeti konfliktusok idején, a keresztények szolidaritása gyengébb volt a vártnál. Az Úr útja helyett a háború pusztítását készítették elő a szemünk láttára.

Jelen pillanatban a nagy ideológiák utáni vákuum időszakában a közömbösség nemzetközi méretű felkeltésével, a magán érdekek országos méretű hangoztatásával, az értékek relativizálásával készítenek elő sokan egy irányítható tömeget. Ebben a közegben nem kívánatosak a keresztények, nagy tömegben, mert az elkötelezett keresztények, esetleg felébresztik mások lelkiismeretét is.

Készítjük ajándékainkat, készítjük a karácsonyfát, készítjük az ünnepi vásárlás nagy kampányát, de vajon ki foglakozik az Isten útjának, az Isten uralmának elkészítésével?

A keresztények mindig úgy értelmezték magukat, hogy az ő feladatuk Isten útjának előkészítése, és ennek a feladatnak az elvégzése kihat a világra.

Terjeszteni kellene már azt is, hogy nem mindegy milyen módon nevelem a gyerekeimet, mert az én nevelésemnek a következő generációban történelem formáló hatása lesz. Nem mindegy, hogy milyen módon élem meg a házasságomat, hogy hűséges vagyok, vagy csapodár, vagy elválok. Ez fogja meghatározni az elkövetkező generáció történelmét. Nem mindegy, hogy a lopáshoz, vagy a csaláshoz, vagy a becsapáshoz alkalmazkodom, és azt normalizálom, vagy a megbízhatóságot, a tisztességet, és a segítő készséget. Ez a magatartásom történelmet formál, és meghatározza a világot. Vagy hegyeket építek az Isten elé, és szakadékot vágok az emberek között, vagy feltöltöm azokat.

A kereszténység nem magán ügy, hanem mivel fizikailag egyre közelebb élünk egymáshoz, annál inkább válik közüggyé, hogy hegyek választanak el bennünket egymástól és az Istentől, vagy miként készítjük elő az Isten országának érkezését.

Dr. Benyik György 2005