Borromeo szent Károly püspök – november 4.
Károly a tridenti zsinat megújulásának munkálója volt egyházmegyéjében. Tüzes lélekkel szolgálta Istent, élte és hirdette az Ő szeretetét. Példája nyomán merjünk mi is bátran tanúságot tenni Isten szeretetéről, hogy megerősödjön Egyházunk, és sokan hallhassák Isten Igéjének hirdetését.
Neves grófi családból született 1538-ban. 22 éves korában nagybátyja, IV. Pius pápa Rómába hívta, és nagy műveltsége és mély vallásossága miatt bíboros államtitkárává és a milánói érsekség adminisztrátorává tette. 1563-ban pappá szentelték, 1565-ben pedig elfoglalta a milánói érseki széket. Bölcs szervezőerő, égő apostoli buzgóság jellemezte. Az 1567. évi pestis idején, amikor a város vezetői valamennyien elmenekültek Milánóból, ő hősies önfeláldozással állt helyt a vész sújtotta városban, és ápolta a betegeket. Minden vagyonát az ínséget szenvedőkre költötte, és ahol orvossággal már nem tudott segíteni, vigaszt öntött a lelkekbe. Papjainak gondját viselte. Hatalmas egyházmegyéjét háromszor látogatta végig. A kolostorokban és a szerzetesrendekben szerető szigorral szüntette meg a visszaéléseket. Bár az egyházi és világi vezetők barátságukkal tüntették ki, megőrizte alázatát, a szegények szerető atyja maradt. Előkelő kapcsolatait sohasem használta fel családi vagy baráti érdekek előmozdítására, csupán a lelkek és Isten Országának előmenetelére. Sokat tett a tridenti zsinat szerencsés befejezéséért, és ő volt az első, aki a zsinati határozatokat végre is hajtotta.
Találóan alkalmazható rá a szentmise Kezdőéneke:
Gondot viselek juhaimra – mondja az Úr,
és pásztort támasztok közöttük,
hogy legeltesse őket:
Én, az Úr leszek Istenük.