Évközi 14. vasárnap

EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

    Abban az időben:
    Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában.
    Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: ,,Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne.
    Jézus erre megjegyezte: ,,Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.

Ezek az evangélium igéi.

Kedves Testvérek!

Jézus hazatér Názáretbe, ahol a legjobban ismerik. Szombati napon szokása szerint bemegy a zsinagógába. Abba a zsinagógába ahol gyermekkora óta rendszeresen megfordult, szombatról szombatra az istentiszteleten, ott, ahol a falu rabbija társaival egyetemben írni olvasni és az Szentírás igazságaira tanította. Azt várnánk, hogy otthon örömmel fogadja a falu közössége. S talán Jézus is így gondolta, mert amikor visszautasítással találkozik, akkor „maga is csodálkozott hitetlenségükön”.

Mi okozta azt a visszautasítást, mely más evangélisták elbeszélése szerint odáig vezetett, hogy Jézust le akarják taszítani arról a hegyről, melyre városuk épült?

Az ok éppen abban van, hogy ismerik Jézust. Ismerik, de nem eléggé. Van róla némi ismeretük: az ács ő, Mária fia, Jakab, József és Simon rokona. Ismerik azt is, hogy Jézus gyermekkorában hogyan viselkedett. Sok mindent tudnak róla csak épp a legfontosabbat nem, hogy ő az Istenember. Persze ezt nem is tudhatták. De amikor Jézusról hallanak egyet, s mást, hogy tanít és csodákat tesz; és amikor tanítani kezd közöttük, amikor túllépi a neki szánt szerepet, akkor elutasításban van része: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a cselekedetek amelyeket kezével véghezvisz?” Jézus túllépi az emberek által neki szabott határokat, a neki szánt szerepet, s ezért óhatatlanul elutasításban van része.

Jézus Krisztus emberként mindenben hasonlóvá lett hozzánk. Nem csak testében, hanem azokban a hatásokban is, melyek bennünket érnek. S az, ami közel kétezer évvel ezelőtt lejátszódott a názáreti zsinagógában, az a történelem során megszámlálhatatlanul megismétlődött az egyes emberek életében.

Arról van szó, amikor másoknak mi akarjuk megszabni határait, hogy eddig és ne tovább. Amikor valamilyen szerepet elképzelünk másoknak az életben, amit nekik végig kell játszaniuk. S amikor az illető ezeket a határokat átlépi, amikor nem a szerepe szerint viselkedik, akkor megbotránkozunk. Főleg ez főnök és beosztottja közötti kapcsolatban fordulhat elő, de minden olyan emberi kapcsolatban, amelyben valamilyen módon az alárendeltség szerepet kap: akár tekintély alapján, akár kor, vagy szülő-gyermek kapcsolatban. Egy biztos: minden embernek vannak felettesei bizonyos értelemben, akik ezt a szerepet leoszthatják neki. És itt mind a két fél hibázhat: a felettes is, és az alárendelt is.

A felettes, ahogy mondtam, beskatulyázza az illetőt egyfajta szerepbe és azon kívül nem tudja elképzelni, ahogy a názáretiek sem tudták Jézust másnak elképzelni, mint amit gondoltak róla.

De hibázhat az alárendelt fél is. Mégpedig azzal, hogy elfogadja azt a szerepet, melyet a felettese kiszab rá, holott egészen más típus.

Kedves testvérek! Az emberek közötti rossz együttélésnek és a boldogtalanságnak kulcsa ez a viszony. Az ember legfőbb célja, hogy boldog legyen, már itt a földön is. S a boldogság útja pedig egyénenként változik. Mindenkinek magának kell tudnia, hogy mi a boldogságának útja. De ha egy mások által ráerőltetett úton próbálkozik, akkor szinte biztos, hogy nem lesz boldog. Vagy pedig boldogtalan lesz, mert mások nem úgy segédkeznek neki a boldogságában, ahogy azt elképzeli számukra. Ezzel tulajdonképpen az emberek feladják azt a személyiségüket, melyet Isten nekik szánt, amelyet Isten megálmodott számukra.

Olyan sok ma sajnos a boldogtalan ember, akik úgy belekeseredtek ebbe a boldogtalanságba, hogy már nem is akarnak változtatást. Játsszák a mások által nekik kiszabott szerepet, mint egy bábu a pózna végén. S azzal vigasztalják magukat, hogy majd odaát jó lesz. Szerintem odaát is, Isten Országában annyira lesz boldog valaki, amennyire törekedett itt e földi életben a boldogságra. Mert a testi halálunk utáni élet nem egy másik ember élete lesz, hanem a miénk. S ha valaki ebben a földi életben megvetette a boldogságot, akkor mennyire fogja megérdemelni odaát?

Mennyi boldogtalanságot lehetne megszüntetni, mennyi mosolyt lehetne fakasztani az emberek ajkán, ha mernétek vállalni Jézus példájára azt, hogy nem a nektek kiszabott szerepet játsszátok el, hanem azt, aminek Isten megálmodott, s ami az igazi boldogságotokat jelenti.

S mennyi bosszankodástól, mérgelődéstől, felesleges energiapazarlástól menekülnének meg az emberek, ha a másikat elfogadnák olyannak amilyen, s nem pedig folyton azon igyekeznének, hogy megváltoztassák saját képükre és hasonlatosságukra. Loyolai Szent Ignác szerint életünkben a legtöbb fölösleges bosszankodás amiatt van, mert másokat meg akarunk változtatni. Mennyire igaza van ennek a nagy szentnek!

Talán így, ezzel a gondolattal kellene szemlélni Jézus mondását: „Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre? Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből!” Ne a másikat akard mindenáron megváltoztatni, ne te akard megszabni azt, hogy a másik hogyan legyen boldog, hanem először vállald te magad azt, ami téged igazán boldoggá tesz.

Kedves testvérek! A mai vasárnap üzenete tehát a boldogság, minden ember végső célja. Nézz magadba és tedd fel a kérdést: valóban értékesnek tartod a boldogságot, s az arra való törekvést, vagy tétlenül várod azt, hogy majd odaát kárpótol Isten? A mi igazi példaképünk, Jézus Krisztus példáján merd vállalni azt, hogy te valóban úgy akarsz boldog lenni, ahogyan Isten azt megálmodta számodra.       

Ámen.

Forrás: Ócsai József