Évközi 15. vasárnap

Mk 6,7-13
„Kezdte küldeni őket kettesével.”

Ma még jószándékú katolikus körben is gyakorta halljuk a „lelki egyház” kifejezést. Ez arra
a keresztényeket összekötő szervezetlen homályos kapcsolatra utal, amely lehetőséget ad
minden tanító hivatali tekintélyi kijelentés mellőzésére, feloldja a különböző keresztény
felekezetek közötti határokat, és lényegében szervezet nélküli keresztény klubbá degradálja
az egyházat. Már a 20. század második felétől egyre gyakrabban vetik fel egyes teológusok
azt a kérdést, hogy valójában Jézus alapított-e egyházat? Akart-e egyházat alapítani,
amikor az egyház szóval csak kétszer találkozunk az evangéliumokban? (Mt 16,18, 18,17)
Ha pedig az egyház az apostolok, vagy netán Pál találmánya lett volna, akkor nem csak a
szervezeti felépítés, hanem maga a szervezett közösség elképzelése, vagyis az egyház
alapjaiban támadhatóvá válik.
Érdemes tehát az evangélium szövege mögé nézni és megvizsgálni, hogyan tanít és szervez
Jézus. Módszerét egyrészt a rabbiktól örökli, aki tanítványokat választ ki magának.
Ezekkel együtt él, együtt gazdálkodik és együtt mozog. Másrészt ahhoz, hogy együtt tudjon
mozogni olyan keresztény tágabb baráti körre van szüksége, aki időnként befogadják nem
csak Jézust, hanem a tanítványait is. Az is észrevehető, hogy ezek a keresztény házak
egymással kapcsolatot tartanak, Jézus mondásait, csodáinak hírét, vitáinak végeredményét
egymásnak tovább adják. A mai evangéliumi szövegből pedig az is világos, hogy Jézus
kipróbálja tanítványait, hogy képesek-e művelni azt, amit Jézus művelt? Ez azt jelenti,
hogy Jézus tudatosan törekszik hallgatóságának megszervezésére, ebben a szervezésben
szerepe van a 12-nek. Vagyis Jézus közvetlen környezetében az egyház szó említése nélkül
is szervezett közösség jön létre, egyrészt a hagyomány őrzésére, másrészt bizonyos karitatív
célokra. Iskarióti Júdás kezeli a pénzt amellyel a szegényeket támogatják. Tehát ami a Pál
által létrehozott egyházban szervezeti elemként jelenik meg, az folytatása annak, amit
Jézus megkezdett.
Eddig ez a kérdés csupán teoretikus. Azonban ennek konkrét gyakorlati következményei
vannak. Nem nevezheti magát igazán Jézus követőjének az, aki nem kísérelte meg
valamilyen módon átadni a tanítását. A tanításhoz mindig kapcsolódik valamilyen egyház
szervezés is. Nem lehet tehát arról beszélni, hogy elvégeztük a feladatunkat, ha
meghallgattuk az Igét és hazamentünk, egyéni keresztény életet élni. Jézus követői abban a
meggyőződésben éltek, hogy közösségüknek fontos szerepe van. Hitük, tanításuk,
életmódjuk átformálja a társadalmat. Sőt feladatuk az, hogy átformálják a társadalmat.

Olyan közösségeket hozzanak létre, amelyben a gonoszság és a bűn hatása kisebb, mint a
világban.
Mindez számunkra is feladatot ad. Nem azt az egyszerű sémát, hogy a mai szöveg hallgatói
kettesével menjenek és tanítsák másoknak. Hanem azt is, hogy visszahat az üzenet
hitelességére, sőt Jézus megítélésére az, hogy nevében milyen közösségeket hozunk létre.
Jézus evangéliuma nem csupán egy könyv, hanem egy szervezett közösségi gyakorlat, értékes
szolgálat az emberek javára és Isten dicsőségére. Akkor működik az evangélium kovásza,
ha a keresztények környezetében kevesebb a bűn, több a lelki gyógyulás. Ha a keresztény
tanítás megvalósul és szervezett közösségekben működni kezd. Az atomizált városi
társadalomban egyre többen igényelnek egy olyan közösséget, amely védelmet és hitet, ad
nekik. A mobil társadalomban elsodródnak egymás mellől azok, akiket a vérségi kapcsolat
fűzött össze és megmaradnak egymás mellett azok, akiket összeköt az élet és a halál azonos
szemlélete, és az Isten kapcsolat ápolásának intenzív vágya. A lelki közösségek ezért
családként, rokonságként működnek a városokban. Az így kialakult „lelki közösség” nem
nélkülözi a szervezettséget és a szervezetet sem.

forrás: Dr. Benyik György 2003.