Évközi 6. vasárnap
Jézus magatartása bizalomkeltő volt, ezért még a kitaszított leprások is mertek közeledni hozzá. Itt együttérzését és jóindulatát külön nyomatékozza azzal, hogy megérinti a beteget, és nem idegenkedik tőle. Ő nem fél, hogy tisztátalanná válik. Arra azonban vigyáz, hogy csodái alapján az emberek ne alakítsanak ki róla valamilyen földies messiási képet. Ezért tiltja, hogy beszéljenek csodáiról. A jótétemény azonban megnyitja az emberek száját.
EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben:
Egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: ,,Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: ,,Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult.
Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: ,,Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik.”
Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
Ezek az evangélium igéi.

Ellentmondásos gyógyítási történettel állunk szembe, és ráadásul nem tudjuk, hogy mikor és hol történt. A leginkább ellentmondásos, hogy Jézus meggyógyítja a leprást, hallgatást parancsol neki, mégis elküldi a paphoz. Ez az ellentmondás számos állásfoglalásra késztette a szövegmagyarázókat. Van, aki a gyógyulást nem tartja azonnal megvalósult dolognak. Akad, aki próbatételnek tartja a paphoz küldést. A megoldás az lehet, hogy Jézus azt tiltotta, hogy az ő közreműködéséről beszéljen a meggyógyult.
A lepra a bibliában a legszörnyűbb betegség volt, amely az embert érhette. Részletesen tárgyal róla a Lev 13, amely gyakorlatilag minden bőrbetegséget leprának nevez. Ha valaki mégis meggyógyult a leprából, azt a halott feltámasztáshoz hasonlították. A betegség gyötrelme mellett a társadalmi izoláció is sújtotta a beteget, akinek önellátónak kellett lenni, nem léphetett Jeruzsálem óvárosába, és a közösségeken kívül kellett élnie. Letakart szakállal és kibontott hajjal közlekedett, és messziről kiabálni kellett a betegségét. Qumránba nem léphetett be leprás.
Jézus gesztusa, hogy megérinti őt, a gyógyítást szolgálja, de nem veszélytelen. Az ószövetségben két lepra gyógyító elbeszélés van (Szám 12,14-16), amikor Mirjámot gyógyítja meg Mózes hét nap után. Az ismertebb történet a szíriai Námán meggyógyítása, melyet Elizeus végezett (2Kir 5,8-14). Ott a gyógyítás célja, hogy bebizonyítsa, van még próféta Izraelben. Elképzelhető, hogy ennek a gyógyításnak is ilyen igazoló jellege van. Jézus haragja a hallgatási parancs hatékonyságát szolgálja. A leprásnak egyébként magától is tudnia kellett, hogy ilyen módon igazolhatja, teheti hivatalossá a gyógyulását. Az, hogy erre Jézus figyelmezteti lehetett azért is, mert ugyan a gyógyítás idejében a templom még állt, de a zsidó vallási intézmények nem működtek hibátlanul.
Minden kornak megvan a maga leprája. Előbb a rákbetegség volt, legutóbb pedig a szerzett immunbetegség. Akik ilyenbe esnek, spontán megtapasztalják a társadalom kiközösítését. Az emberek a fertőző betegekről is féltik a saját egészségüket. Kissé egészségmániás korunkban a beteg embert nem csak kórházba száműzik, hanem sok esetben ez egyet jelent az elzártságra ítéléssel.
A betegség az emberi léleknek is nagy próbatétele a lázadástól, a keserűségig, a vádaskodástól a megnyugvásig rengeteg fázison megy keresztül a beteg. Csak a beteg ember tudja igazán értékelni az egészséget. Hérakleitosz mondta: „a betegség teszi az egészséget édessé és jóvá.” Aki nem élt át betegséget, gyakorta nem tud azonosulni a betegek lelki állapotával. Ebben az esetben is igen sok függ attól, hogy mi van a lélekben. A hívő ember a betegség fájdalmát fel tudja ajánlani másért, a hitetlen erős vádaskodásba kezd. A betegség legtöbb esetben megmutatja, hogy mi van az emberi lélek mélyén.
Ma a világon mindenütt a gyógyít ipar működik a kórházakban. Sajnos sok esetben a betegnek nem csak fizikai fájdalmakat kell elviselni, hanem ezt is, hogy képtelen önmaga ellátására, ezért mások könyörületére, segítségére szorul. A betegekkel rendszeresen foglalkozó ápolók és orvosok egy része megkeményedik, hogy dolgozni tudjon. Kevés együttérzést mutat a beteggel. Van olyan is, aki kihasználja a beteg elesettségét és befolyásolhatóságát. Minden betegnek fel kellene írni a homlokára „Hodiae mihi cras tibi!” ami azt jelenti „ma nekem, holnap neked” kell elszenvedni ezt az állapotot. Ha most könyörületes vagy egy beteggel, talán te is találsz valakit, aki gyengeségedben és elesettségedben rajtad is könyörül.
Dr. Benyik György 2006