Húsvét 3. vasárnapja

EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből

    A tanítványok először csak arról értesültek, hogy a sír üres. Ez önmagában még nem győzte meg őket. A hithez természetfeletti jel és belső kegyelem szükséges. Ezt kapták meg az emmauszi tanítványok. Az első jel a jövendölésekből leszűrt tanítás. Istennek megvolt a terve a Messiás szenvedésével, hiszen az szolgáltatott elégtételt a világ bűneiért. A második jelet akkor adta, amikor egy pillanatra megnyitotta szemüket, hogy felismerjék őt a kenyértörésnél. Ez részben megjelenés volt, részben kegyelmi megvilágosítás. A további össze, függéseket már az apostoloknál keresik.
    Abban az időben:
    Az (Emmauszból visszatért) tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor.
    Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: ,,Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: ,,Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát.
    De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: ,,Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle.
    Aztán így szólt hozzájuk: ,,Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat.
    Majd így folytatta: ,,Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét.”

Ezek az evangélium igéi.

“Akkor megnyitotta értelmüket” (Lk 24,35-48)

a) A tanítványok lassan dolgozzák fel Jézus feltámadásának igazi természetét. Élete, szenvedése, halála is kérdéseket támaszt azzal, ha komolyan veszik feltámadását. Valóban szenvedett, valóban meghalt és feltámadt? A két eseményt a tanítványok nehezen tudták összeegyeztetni. Ha a halálát tartották igazán valóságosnak, akkor a feltámadást nem tudták igaznak tartani. Ezért, amikor Jézus először jelent meg nekik, megrémültek, mert arra gondoltak, hogy valami szellem jelent meg előttük (37. v.). Ez az elképzelés azt is sugallhatta, hogy a földi Jézusban valami isteni láng volt jelen, hogy azután visszatérjen a lélek országába. Ez az elgondolás azonban Jézus szenvedését és halálát is más megvilágításba helyezte. Aki a kereszten meghalt, az az ember Jézus volt. Az Isten Fiáról ezt nem lehet elmondani. A feltámadás csak annyit jelent, hogy nem a feltámadt Jézus jelenik meg előttünk, hanem egy szellemi valóság. Így ez nem tényleges feltámadás, csak valamilyen különleges látomás. Ha pedig a feltámadt Jézus alakja igazi valóság, akkor ez azt az elképzelést táplálhatta, hogy Jézus szenvedése és halála csak látszólagos volt.

b) Ezekre a kérdésekre és kétségekre a feltámadt Jézus háromféle módon válaszolt. “Nézzétek meg kezeimet és lábaimat, hogy valóban én vagyok!” (39. v.). Azután felszólította a tanítványokat, hogy kézzel fogják meg őt. “Tapintsatok meg és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” (39. v.). Azután eszik is jelenlétükben. “Van itt valami ennivalótok? Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette és szemük láttára evett belőle.” (41-43. v.). Jézus tehát úgy bizonyítja tanítványainak testi valóságát, hogy ezt jobban aligha lehetne. Ez erősíti a tanítványok meggyőződését: Jézus valóban meghalt a kereszten. Isten azonban a halott Jézust új életre támasztotta fel és őt testi valóságában is felvette dicsőségébe. Ezt pedig Jézus megjelenései bizonyítják. Feltámadt jelenlétének azonban egészen más a természete. Most úgy van velük, hogy jelenléte egészen eltér attól, ahogyan földi életében volt közöttünk. Az étkezéssel nem azt akarta bizonyítani, hogy feltámadt testének is szüksége van táplálékra, hanem azt, hogy nem kísértet, nem szellem. A tanítványokban így kialakul a valóságnak megfelelő kép. Arról tesznek tanúságot, hogy Isten az emberek világába jött, hogy Jézus Krisztusban a mi életünket élje, hogy az emberi halált szenvedje el, és feltámadásával és felmagasztalásával ne távolodjon el tőlük, hanem velük maradjon életükben. Isten tehát nem látszat szerint, hanem a valóságban belépett földi életünkbe. A végtelen és örök Isten megjelent a mulandó időben, nem szégyellte emberi és testi életünket felvenni. Bűneinkért elvállalt szenvedése és kereszthalála is igazi valóság, igazi áldozat. Azt mondhatjuk róla, hogy valóban az Isten Fia áldozta fel magát értünk, és ez nem látszólagos emberi testben történt, hanem igazi emberként szenvedett és halt meg értünk. Feltámadása is a legteljesebb valóság: Jézus támadt fel. Isten Fia most már megdicsőült emberségével jelenik meg tanítványai körében.

c) Ezeknek az alapvető krisztusi igazságoknak a hirdetésére, feladata teljesítéséhez Jézusnak megfelelő adottságokkal rendelkező tanúkra volt szüksége. Természetesen a legfontosabb az volt, hogy ők Jézus életének, halálának és feltámadásának valóban szemtanúi voltak. Mint láttuk azonban, ez még nem volt elegendő. Jézus kereszthalálát és feltámadását megfelelő összefüggésben kellett látniuk. Jézus erről is gondoskodott. Ehhez elsősorban a Szentírás megfelelő helyeinek magyarázatára volt szükség. Az emmauszi tanítványoktól tudjuk, hogy Jézus milyen csodálatosan magyarázta az Írásokat. “Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?” (Lk 24,32). A tanítványok így Jézustól értették meg az Írásokat, Mózest, a prófétákat és a zsoltárokat. Hogy az üdvösség eseményeinek egészét megértsék, ehhez világosságra volt szükségük. A feltámadt Jézus lett számukra ez a világosság. Ennek fényében kezdtek az Írások számukra világítani, isteni értelme lassan ennek nyomán tárult fel előttük. Megismerték, hogy mi fontos az ember élete és üdvössége számára. Az Írások reményt, bizalmat és bátorságot ébresztettek bennük. Ki nyitja meg ma szemeinket az Írások megértésére? Jézus Lelkét kaptuk ehhez ajándékba. Ő nyitja meg egyre jobban értelmünket a Szentírás tanításának befogadására, ha újra és újra olvassuk, hallgatjuk és elgondolkodunk szavainak, elbeszéléseinek jelentésén. Ha mindennap foglalkozunk vele, ez egyre növelni fogja az Írások iránti szeretetünket. Egyes helyek, amelyek eddig semmit nem jelentettek, vagy nehézséget okoztak, hirtelen világossá válhatnak, felismerhetjük csodálatosan szép jelentésüket. Engednünk kell tehát, hogy Jézus Lelke egyre mélyebben vezessen be az Írások mélységeibe Az Írások neki köszönhetik eredetüket is. Erre különösen fontos figyelnünk akkor, ha szeretnénk, hogy az Írások értelme előttünk is egyre jobban megvilágosodjon. Az a helyzet itt, mint a templom színes ablakaival. Ha szépségüket akarjuk látni, akkor be kell lépnünk a templomba. Ha még a napfény is keresztülragyog az üvegeken, akkor szerzünk igazi benyomást a színek szépségéről. Amikor igazán belépünk az Írások isteni világába, a Lélek világosságának fényében felragyog előttünk igazi jelentése: Isten, aki szeret minket, hogyan ajándékozott meg minket Jézus Krisztusban az üdvösség ajándékával. MK

Forrás: http://www.katolikus.hu