Január 1. Szűz Mária Istenanyasága
A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhébe megfogant volna. Lk 2,16-21
A mai nap a jezsuiták legkedvesebb ünnepe, „névnapunk”, hisz mi Jézus társai vagyunk, és Jézus ma kapta nevét. És, persze, Mennyei Édesanyánknak is ünnepe: a Társaság anyjáé.
Elgondolkodtató, hogy az első társak pásztorok voltak, minden valószínűség szerint gyermekek, inkább fiatalabbak, mint idősebbek Máriánál: a kismama maga is alig 15 éves lehetett. S valóban érezni e történetben a fiatalos lendületet, a gyermeki lelkesedést, ami a szereplőket áthatja. Tudunk-e így lelkesedni? Hinni, mint a gyermek a Jézuskában? Egy biztos, az akkori pásztorok „dicsérték és magasztalták Istent, mindazért, amit láttak és hallottak”. Tudunk-e mi, mai lelkipásztorok, hasonló lendülettel és lelkesedéssel erőt meríteni a látottakból és hallottakból? Vagy csak a könyveknek hiszünk? Jó intellektuelekként, akik csak annak adnak hitelt, amit más intellektuelek (szándékosan nem értelmiségiekről beszéltem: az egy réteg, amíg az intellektuel egy magatartás, attitűd, kissé mesterkélt…) már leírtak és úgymond jóváhagytak. Meríteni egyéni tapasztalatainkból, találkozásokból, akár egy kisgyerek sokatmondó mosolyából, kacajából, gügyögéséből? Merünk-e? Jó lenne, ha Máriaként szívünkbe vésnénk a valóban fontos találkozásokat és szavakat, és újra és újra elmélkednénk rajta. Ez a folyamatos visszatekintés, újraértékelés, ízlelgetés, megfontolás, a reflexió, nem csak a misztikus sajátja! A valódi, hiteles értelmiségié is. S persze van itt még egy tanulság: a tapasztalat közösségi, megosztásból és megosztással alakul tudássá. Jó lenne, ha mi is tudnánk csodálkozni az elbeszélteken.
Kiss Ulrich SJ