Krisztus Király vasárnapja
EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: ,jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!
Mert éhes voltam és ti ennem adtatok;
szomjas voltam, és ti innom adtatok;
idegen voltam, s ti befogadtatok;
ruhátlan voltam, és ti betakartatok;
beteg voltam, és ti fölkerestetek;
börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: ,,Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: ,,Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezután a balján állókhoz szól: ,,Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült.
Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni;
szomjas voltam, és nem adtatok inni;
idegen voltam, s nem fogadtatok be;
ruhátlan voltam, és nem takartatok be;
beteg voltam és börtönben sínylődtem;
s ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: ,,Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?» Ô pedig ezt feleli majd nekik: ,,Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!» Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Ezek az evangélium igéi.
Krisztus Király
Mt 25,31-46
„A juhokat jobbjára állítja, a kosokat balljára.”
Az evangéliumok sokféleképpen mutatják be Jézust, de ezek a képek inkább a gyógyítót, a csodatevőt, a tanítót, a talányos történetekkel megdöbbentő prédikátort állítják elénk, de egyáltalán nem a királyt. Egyetlen egyszer mutatkozik Jézus királyszerű pózban, de az sem igazán félelmetes megjelenés, ez a jeruzsálemi bevonulása. Akkor is nem lovon, vagy tevén, sőt nem is elefánton érkezik, még csak nem is öszvéren, hanem szamárháton. Nem igazán uralkodói triumphus ez a bevonulás, hanem inkább afféle zarándoklat. Egyszer mutatkozik félelmetes ítélőnek, ez pedig a templom megtisztításának jelenete, amikor kiűzi az árusokat a templomból, mondván az Isten tiszteletével, az imádsággal nem fér össze a templomi pénzváltás és kereskedelem.
A mostani jelenet sokban eltér ezektől. Egyrészt a végítélet képét szimbolizálja a történet, talán az Újszövetség leghatalmasabb, leggrandiózusabb képét festi meg az evangélista. Jézus a galileai zarándok, és prédikátor, a 12 tanítványával Galileában körbenjáró mester, most az egész univerzum bírájaként jelenik meg előttünk.
Ha azonban a grandiózus kép mögé nézünk, hamarosan kiderül a kép ugyan félelmetes, de a történet mondanivalója rokon, a szüzek és a szolgák példabeszédével. Ebben a történetben is a fő motívum a szétvállogatás. Korábban is arra a kérdésre kereste a választ az evangélista egy-egy példázatában: Milyen elvek alapján lehet megmondani, kicsoda az igaz ember?
Ebben a történetben megmutatkozó válogatás kritériuma meglepő. Jézus egyrészt önmagát teszi meg a válogatás kritériumának, másrészt a legegyszerűbb és legszegényebb embert. Vagyis összekapcsolja az Isten szeretetének parancsát és az emberszeretet parancsát. Ezzel deklarálja, hogy vallási fanatizmussal és a hozzá társuló emberi könyörtelenséggel nem lehet üdvözülni. De azt is világossá teszi, hogy pusztán a szociálismunka sem elengedő az üdvösséghez. Ez a két kritérium úgy elkülöníti az embereket, mint ahogyan két össze nem mosható csoportba tartoznak a nemek által megkülönböztetett juhok és kosok.
Az emberek általában különösen viszonyulnak mindenféle erkölcsi ítélethez. Egyrészt eltörölhetetlen vágy él bennünk, hogy valaki megfellebbezhetetlen igazságot szolgáltasson nekik. Az a tény, hogy az igaz és a bűnös emberek keverednek egymással, keserűséggel, szomorúsággal tölt el bennünket, néhányunkat még cinikussá is tesz. Mert az igazság, esetenként persze az én igazságom kinyilvánulása, igen fontosnak tűnik számomra.
Másrészt rettegünk az ítélettől, gyanakszunk minden bíróságra, hogy valaki azt a mi érdekeink ellenében befolyásolja, sőt önmagunk védelmére előre megalkottuk a magunk védekezési stratégiáját is. Félünk az igazságtól, mely bennünket is vádol. Nehéz elviselni a bűn súlyát, nehéz elfogadni, hogy képtelenek vagyunk megszabadulni a bűntől megbélyegzettek csoportjától. De ha nincs ilyen lehetőség, akkor a bűn és erény értelmét veszti. Az ítéletre, a végítéletre, a világos döntésre szükség van. De a világos döntésnek egyszerű és világos alapelveken kell alapulnia. Jézus ezt is megadja. Nem teoretikus, hanem gyakorlati kritériumokat határozott meg. „Éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, ruhátlan voltam és felruháztatok, börtönben voltam és meglátogattatok.” Aki ezt nem teszi az embertelenség leginkább felháborodást keltő megnyilvánulásait hajtja végre, az éheztetés, a szomjaztatás, a ruhátlanság és a bebörtönzés által. Az ezzel kapcsolatos érzéketlenség felháborító, és az ítélet is jogos. Érdekes, hogy Jézus semmi másról nem beszélt, csak arról, hogy a két csoport elkülönül egymástól. Úgy tűnik ez már önmagában is elegendő büntetés.
De ami még fontosabb, ezt az ítéletet, mint a jövőben bekövetkező akciót írja le a jelenben élők számára. Ez azt jelenti, most nem ítélet történik meg, csak figyelmeztetés, hogy amikor önmagunkat megítéljük, amikor az erkölcsi normáinkat ez alapján alakítsuk ki, ezek legyenek a normák. Sőt akkor is, amikor igazságtalanság ér bennünket, ez legyen a biztos támaszunk önmagunk megítélésére. Ha így nézzük még ez az ítélet is, örömhír lehet. Isten ítéletének szempontjai világosak, nem kell félnünk.
Dr. Benyik György 2005