Nagyböjt 2. vasárnap

EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

    Abban az időben:
Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.
    Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: ,,Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.
    Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: ,,Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
    A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.

    Ezek az evangélium igéi.

Életünk a Tábor hegyéről nézve

a) A mai evangélium eseménye erősen szemben áll a múlt vasárnapival. Ott a kísértés próbára teszi Jézust, és meg is alázza. A Tábor hegyi fényesség most felmagasztalja és megdicsőíti. A két esemény két kiegészítő szempontja ugyanannak a misztériumnak. Két egymást kiegészítő arca Jézusnak. Ez jelzi azt is, hogy a tanítványnak is kétféle a magatartása. Mindkettőre elkerülhetetlenül szüksége van. Nem oly módon, hogy olykor az egyik magatartás válik aktuálissá, olykor pedig a másik. Akkor helyes a hívő életvezetésünk, ha valamelyik magatartás mindig jellemzi tudatos életünket. Az egyik: el kell fordulni a bálványoktól, a másik: életünket az élő Istenhez, a dicsőség Urához kell kapcsolni. A bűnök, a kísértések elleni küzdelmekkel végeredményben a bálványokkal fordulunk szembe. A jócselekedetek igen széles skálája pedig az élő Istennel való közösséget építi.

b) Jézus megdicsőülésének tanúi is vannak. Három tanítvány, akiknek különleges helyük van az apostolok között. Ők ott lesznek majd a vérrel verejtékezésnél is, akkor is, amikor Jézus feltámasztja Jairus leányát. Péter később büszkén írja levelében: ott voltunk vele a hegyen (2Pt 1,18). Ők most a hegyen egy Isten-jelenés, egy teofánia részesei. Ehhez tartozik a Jézus alakjából kisugárzó fény, és a fényes felhő, amelyhez hasonlóval már Mózes is találkozott a Sínai hegyen. Teofániában részesült Illés is, ha az más jellegű volt is, aki maga is ott van most Jézus mellett Mózessel együtt. Itt azonban a fényesség forrása Jézus embersége. Ez válik istenségének jelévé, ez jelzi igazi arcát, dicsőségét. Sokkal világosabban, mint Kánában, amikor Jézus a vizet borrá változtatta. Ott a csoda ugyancsak jel, amely valami döntően fontosat hirdet, de ez különbözik tőle. Itt a hegyen Jézus egész személyisége válik jellé. Egészen áttetszővé lesz Isten számára. Most világosan felismerhető Jézusban az istensége. Az apostolok tudatában is vannak, hogy miről van itt szó. A földre borulnak, ahogyan az ószövetségi Isten jelenésének tanúi is ezt tették. Ahogyan Keresztelő János Jézus megkeresztelésénél, most ők is Isten szavát hallják, amely világosan jelzi Jézusnak, ennek a rendkívüli embernek a kapcsolatát Istennel. Ő Isten Fia, akiben tökéletesen tükröződik az Atya, akit megajándékoz teljes szeretetével, akire teljesen rábízza szavait. Miért történik ez a csodálatos színeváltozás, mi ezzel Jézus szándéka? Nyilván szenvedésének megjövendölését akarja ezzel ellensúlyozni, hogy ezzel erősítse az apostolok hitét. Azt hirdeti, hogy a szenvedés és a halál nem tudják igazán elérni Jézus személyét. A sebek, a gyötrelmek ugyancsak nem képesek erre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Jézus szenvedése és halála nem lenne igazi. Az ő élete azonban legyőzhetetlen, ő valójában olyan fényben és dicsőségben él, amely túl van minden sötétségen. Ezért ő le tudja győzni a rosszat és a halált. A húsvét fényei tűnnek fel a szenvedő Messiás alázatában. Lukács ezzel a jelenettel kapcsolatban arról számol be, hogy Jézus Mózessel és Illéssel az ő eltávozásáról beszélgetett, amelyet Jeruzsálemben készült beteljesíteni (Lk 9,31).

c) Szenvedés, kereszt, könnyek, bűnök, hozzátartoznak az életünkhöz. A nagyböjti bűnbánatnak, önmegtagadásoknak meg kell gyengítenie függőségünket a földi táplálékoktól, amelyet most tágabb értelemben veszünk. Minden hozzátartozik ehhez, ami testi életünkkel van kapcsolatban. Ezek azonban kétféle módon tartozhatnak életünkhöz. Nézhetjük ezeket csak önmagunkban, és így életünkben is ezzel a szemlélettel fogadhatjuk. Ebben az esetben életünknek teljesen anyagi jellege lesz. Folytonosan megterheli, megzavarja a kudarc, a szenvedés. Ki vagyunk szolgáltatva testünk kívánságainak, korlátainak. A családi élet sok fáradsággal, emberi összeütközésekkel jár együtt. Kenyérkereső munkánkat is sokféle tehertétel veszi körül. Sok fáradsággal teljesítjük, igazságtalanságok járhatnak vele együtt, az embert megalázhatják, kihasználhatják. A társadalmi, a politikai életben sok a cselszövés, hatalmi és anyagi érdekek teszik zavarossá, kiszámíthatatlanná. Mindezt azonban más szemlélettel és más átérzéssel is nézhetjük. Most a hitünk átvilágítja az egész valóságot. Így most már nem vagyunk bezárva a szűk anyagi világba. testünk majd dicsőségbe fog öltözni, gyötrelmeink örömmé fognak változni, értelmet kapnak szenvedéseink, amelyeknek most már az a rendeltetésük, hogy szeretetünk megtisztuljon bennük. A hit fénye megalapozza az emberi összefogást és a kölcsönös segítségnyújtást. A földi város belenő Isten városába. Az örök dicsőség fénye, amely ránk vár, és amely titokzatosan már birtokunkban van, nincs arányban a jelen élet nehézségeivel. „Ez a mi mostani könnyű szenvedésünk ugyanis a dicsőségnek igen nagy, örök mértékét szerzi meg nekünk, ha nem a látható dolgokra figyelünk, hanem a láthatatlanokra. Mert ami látható, az ideigvaló, ami pedig láthatatlan, az örökkévaló.” (2Kor 4,17) Jézus színeváltozása átformálja egész emberi életünket. Megkeresztelésünkkel gyökerében már birtokoljuk azt a dicsőséget, amelyet ő ígér nekünk. MK

Forrás: http://www.katolikus.hu