Prohászka Ottokár Mária-litániája

Prohászka Ottokár 1888-as naplójegyzetei szerint törekedett a Boldogságos Szűz Mária megszólításainak összegyűjtésére. Művét maga nem fejezte be, de S. Szabó Péter más Prohászka-szövegekből kiegészítette azt. Ezt tesszük közzé, amelyet S. Szabó Péter a keletkezés körülményeire vonatkozó, eredetileg a Távlatok 2000/3. számában megjelent írása követ.

  • Szeplőtelen Szűz NJ.1.k.86.
  • Kedves anyám NJ.1.k.88.
  • Ó, kedves jó Anyám NJ.1.k.111.
  • Isten csodáinak mosolygó kertje NJ.1.k.144.
  • Lelkesült, elragadtatott Szűz NJ.1.k.155.
  • Lelkem galambja, tubicája, gerlicéje NJ.1.k.170.
  • Patak partjáról felszálló galamb NJ.1.k.174.
  • Édes, bánatos Szűzanya NJ.1.k.180.
  • Csendes merengéseim forrása NJ.1.k.180.
  • Választott első köve a kegyelem remek szentegyházának NJ.1.k.182.
  • Ó szép, ó édes Szüzem NJ.1.k.198.
  • Bájos, páratlan, gyengéd Szűz, zöldellő ágacska NJ.1.k.201.
  • Szentlélek mátkája NJ.1.k.213.
  • Az Úr szolgálója NJ.1.k.213.
  • Kettétört pálma NJ.1.k.213.
  • Édesanyám NJ.1.k.213.
  • Krisztus első tanítványa NJ.1.k.215.
  • Krisztus suttogásának egyetlen tanúja NJ.1.k.215.
  • Legokosabb Szűz NJ.1.k.263.
  • Tavaszi kankalin NJ.1.k.315.
  • Primula vernális NJ.1.k.315.
  • Szőkefejű, aranyglóriás virág NJ.1.k.315.
  • A föltámadás nagyszerű teológiájának első fakadó virága NJ.1.k.315.
  • Dicsőült szép asszony NJ.1.k.383.
  • Kedves Szüzecske NJ.2.k.40.
  • Hajnali fuvalom NJ.2.k.40.
  • Hajnalnak szép virága NJ.2.k.40.
  • Egyedüli romlatlan leánya az emberiségnek NJ.2.k.40.
  • Gyenge, tiszta harmatos Szűz NJ.2.k.41.
  • Isten szerelmes leánya NJ.2.k.41.
  • Alázatos Isten cselédkéje NJ.2.k.41.
  • Názáreti völgyek lilioma NJ.2.k.41.
  • Királyi Szűz NJ.2.k.42.
  • Szűz királynő NJ.2.k.42.
  • Fellegtelen, gyorsan kivirágzó hajnal NJ.3.k.84.
  • Felkelő hajnal NJ.3.k.84.
  • Zengő ének NJ.3.k.84.
  • A női szépségről alkotott isteni eszme NJ.3.k.84.
  • Tiszta, nyílni kívánkozó rügy NJ.3.k.84.
  • Életfriss hajtás NJ.3.k.84.
  • Édes, drágalátos Mária NJ.3.k.84.
  • Édes Szűz Máriám NJ.3.k.105.
  • Istenlátó lélek NJ.3.k.125.
  • Fölséges jel az égen NJ.3.k.153.
  • Örök szép nőiességben kifejezett duliája az Istennek NJ.3.k.153.
  • Nagy, szép Isten-tisztelet NJ.3.k.153.
  • A földre lépő Isten lábai elé terített virágos szőnyeg NJ.3.k.153.
  • Egyetlen szentély a romok közt NJ.3.k.153.
  • Gyönyörű királyleány NJ.3.k.153.
  • Pacsirta a nagy némaságban NJ.3.k.153.
  • Egyetlen édes anyai tejforrás NJ.3.k.153.
  • Ó, Szüzem, Királynőm! NJ.3.k.153.
  • Hajnala és napkelete a szépségnek NJ.3.k.168.
  • Vadrózsás Szűz Mária NJ.3.k.190.
  • Remekműve Istennek NJ.3.k.190.
  • Szép szeretet anyja NJ.3.k.196.
  • Isten-félelem anyja NJ.3:k.196.
  • Szent remény anyja NJ.3.k.196.
  • Szőke szép Madonna NJ.3.k.201.
  • Tiszta bájos leány NJ.3.k.205.
  • Édes szent Szüzem NJ.3.k.206.
  • Olvasóm NJ.3.k.206.
  • Gyöngysorom NJ.3.k.206.
  • Csillag- és rózsakoszorúm NJ.3.k.206.
  • Kristályforrások sora NJ.3.k.206.
  • Szent szeplőtelen szépség igézeteket szóró napja NJ.3.k.206.
  • Isten műremeke NJ.3.k.206.
  • Szakramentális szépség NJ.3.k.206.
  • Áhítat anyja NJ.3.k.206.
  • Én misztikus rózsám NJ.3.k.212
  • Fölséges asszony NJ.3.k.212.
  • Élő monstrancia NJ.3.k.212.
  • Karácsony angyala NJ.3.k.212.
  • A hold sarlója az égen NJ.3.k.212.
  • Gyertyaszentelő Szűz Mária NJ.3.k.212.
  • Igazi Margarita NJ.3.k.212.
  • A szent vér forrása NJ.3.k.219.
  • Szent Szüzem NJ.3.k.223.
  • Alba Ecclesia királynője NJ.3.k.248.
  • Szent fájdalmas anya NJ.3.k.252.
  • Édes Szűz NJ.3.k.252.
  • Az ég királynéja NJ.3.k.291.
  • Tarka színű s aranyos ruhás, napsugár-diadémás nagyasszony NJ.3.k.291.

S. Szabó Péter: „Litániába szedtem minden kedvességét”

Prohászkának a Szent Szűz iránti tisztelete és szeretete lelki életének egyik legkarakterisztikusabb összetevője. Naplójegyzeteiben rendszeresen felbukkannak a Szent Szűzzel kapcsolatos elmélkedések, meditációk, imák, fohászok. Alkalmat adnak erre a liturgikus év Mária-ünnepei, Krisztus életútjának állomásai, de ezektől függetlenül is találhatók ilyen témájú feljegyzések. Saját lelki beállítódása mellett, amely mindig is a döntő nála, közrejátszhatott ebben az is, hogy valószínűleg az ő számára is nyilvánvaló volt, hogy ebben az országban a vallásosság, a lelkiség egyik kitüntetett iránya ilyen természetű. Ő is érezhette, és ezért hathatott rá, amit Mindszenty József hercegprímás így fogalmazott meg: „Csodálatos fonala a magyar történelemnek a Mária-tisztelet. Ahogyan a Duna kiemelkedik vízhálózatunkból, úgy emelkedik ki szélességével és mélységével a Mária-tisztelet a történelmünket átjáró sok egyéb szellemi, lelki folyamatból.” (Mindszenty József: Emlékirataim, Bp., SZIT, 1989. 198. o.)

Több aspektus is kínálkozik annak a Mária-tiszteletnek a megragadására, amely Prohászka naplójegyzeteinek sűrű Mária-idézéséből elénk tárul. Képek egymásutánjából rakható össze egy tabló, mely Máriát életútja különböző helyszínein és állomásain követi. Alakjának, jellemének, lelki tulajdonságainak vonásai állnak össze szép, kivételes egyéniséggé, s ezt a szép alakot virágok, színek, természeti képek sokasága övezi. De a sokfajta Mária-közelítés egyik pregnáns, nagyon szép tendenciája abban ragadható meg, hogy a naplójegyzetek sokaságából szinte egy Mária-litánia bontakozik ki.

Részint deklarált, világosan megfogalmazott szándékkal. 1888 az az év, amikor a szokásosnál is gyakrabban fordulnak Mária felé gondolatai. Augusztus 13-án jegyzi be naplójába: „Édesanyám meghalt augusztus 2-án, csütörtök éjjel 11-kor.” (Prohászka Ottokár: Naplójegyzetek, szerkesztette: Barlay Ö. Szabolcs, Frenyó Zoltán Szabó Ferenc, Szeged–Székesfehérvár, AGAPÉ, Távlatok, 1997. Második, javított kiadás, 1. kötet 191. o.) Nem tudni, közrejátszott-e ez az őt nagyon fájdalmasan érintő esemény abban, hogy ettől kezdve megsűrűsödnek a Szűz Máriával kapcsolatos bejegyzések. Ugyancsak augusztus 13-án írja: „Közeledik Szűz Mária dicsőséges napja (augusztus 15. Nagyboldogasszony – Sz.P.). Izzik lelkem, ég már szívem.” (I. m. 192. o.)

Ezután egy szeptember 12-i bejegyzés következik: „Szűz Mária nevenapján nagyon korán reggel fölkeltem, hogy Zselizre menjek, ahol prédikáltam.” (Uo.) Négy nap múlva (szeptember 16-án): „Mily bensőséggel írom e sorokat. Ma van a Szent Szűz hét fájdalmának ünnepe. Nagyon belehatolt lelkembe szeretete, gyengédsége, fönsége. Litániába szedtem minden kedvességét. Szép lélek! Tiszta szeplőtlen! Tavasz lehelete, árnyékos liget illata! Tündöklő lélek. Harmat arc! Érintetlen lehelet! Liliomkehely! Színekkel játszó gyöngy! Fátyolos mély kellem! . . . De én is jövök őszintén a Szent Szűzhöz, s azt mondom: édesanyám, a hívő lelkesülés eszménye, valamennyi emberi küzdelmek győzelmi jelvénye, minden heves, izzó, nyögő, amellett mosolygó áldozatos lélek édes nagyasszonya, ó gyámolíts. . .” (I. m.193. o.)

Prohászkát tehát litániaalkotásra késztetik a Szent Szűz iránti tisztelet és szeretet gazdagon hullámzó érzelmei. Itt, a deklarált és kinyilvánított szándékú „litániába szedésnél” ezeket a jegyeit ragadja meg Mária „kedvességének”. De a litánia folytatódik. A nem deklaráltan és nem tudatosan litániaírásra szánt naplójegyzetekben is. Hisz már ugyanezen év október 2-án, mintegy két héttel a „litániába szedés” után, az „örvendetes rózsafüzérnél” gondolkodva ismét feltolulnak lelkében a Szent Szűz litániaszerű dicséretének elemei: „olvadó szeretet”, „harmatgyengédség”, „bájoló illatár” kifejezések szerepelnek a „nagy csodálatos lélek érzékenysége, bensősége, gyengédsége, finom árnyalatai, színezése, pompája, remeklése” érzékeltetésére. (I. m. 195. o.) Ugyanebben a naplójegyzetben még a következő litániás megnevezéseket találjuk: „tiszta, szeplőtelen édesanya, kihez lehajol az ég . . . keresztes, küszködő erős asszony . . . a naptól környékezett Istenanya.” (I. m. 195. o.)

És ezzel még mindig nincs vége. Ha gondos munkával kigyűjtjük Prohászka további naplójegyzeteiből, a Máriához címzett elmélkedések, imák, kérések sokaságából azokat a megszólításokat, a megszólításoknak és megnevezéseknek azt a sokrétű, színes csokrát, amellyel Máriát illeti, amellyel hozzá fordul, esedezik, örül, szeret szinte a rajongásig, akkor tovább bővül az eddig megismert kép, és az eddig megismertekkel együtt előttünk áll Prohászka teljes Mária-litániája.

A fentiekben felsorolását adom azoknak a megszólításoknak és megnevezéseknek, amelyekkel Prohászka – akár litániába illeszthetően, azzá összeállíthatóan – fordul a Szent Szűzhöz, naplójegyzeteiben. Zárójelben megadom a fenti címleírás szerinti háromkötetes Naplójegyzetek második, javított kiadás kötetszámát és oldalszámát. Nem alkalmaztam tematikus rendezést – bár erre erős indíttatást és csábítást éreztem –, hanem a naplóírás rendje szerinti kronologikus sorrendet követtem.

Nem igazán körülírható tulajdonsága a személyiségnek ez a litánia – teremtő erő. Valószínűleg az kell hozzá, hogy a személyiség olyan hőfokon és olyan mindent átfogó erővel legyen képes az imádott transzcendens személyt közelíteni, hogy szinte a természet és a kultúra bármely tárgyát, bármely elemét felhasználhassa e komplex érzelem megjelenítésére. Erős misztikus hajlam kell hozzá mindenekelőtt, és a Prohászkáról szóló méltató munkák sokasága, de mindenekelőtt Prohászka írásai arról tanúskodnak, hogy ő ennek a hajlamnak egyáltalán nem volt híján.

Prohászka naplójegyzetei másutt is arról árulkodnak, hogy nem idegen tőle ez a „litániás lelkület”.* Egy 1923-as, tehát kései bejegyzés egy, az előző napon mondott Mária-litánia élményét idézi: „Ah, Szent Szüzem, hogy fejezte ki tegnap az esti litánia, hogy mit jelentenek címeid! Mi mindent lehelt azokba és gyujtott ki azokban. Hogy örültem az édes bugyborékoló érzésnek s hangok fakadásának!” (I. m. 3,223) Elementáris még másnap is az esti litánia élménye. „Mit jelentenek címeid!” – mondja Prohászka, és ebből biztosan lehet következtetni arra, hogy egyenként végiggondolta, megelevenítette, maga előtt látta a litánia szép kifejezéseivel megragadott mély tartalmakat.

Hasonló a litániás hangulathoz az az élmény, amit a közösen imádkozott rózsafüzér elmondása jelent. Erről is beszámol: „Vasárnap, rózsafüzér ünnepe . . . A Szent Szűz lábaihoz telepszünk, s ő imádkozni megtanít. . . Ő az áhítat anyja.” (I. m. 3,212)

Egy másik litánia kapcsán is elmeditál; egyértelmű, hogy maga a litánia szövege nagy élményt jelent számára: „Ha a Jézus szent neve litániáját mondogatom s érzelmekké szétszedem, egyik fölség a másikból gyullad, egyik szépség a másikból pattan.” (I. m. 3,255) Mindezek azt mutatják, hogy Prohászka szereti a litániákat, eltűnődik tartalmukon, érzelmekké teszi át, és ezáltal mélyen átéli őket. Nem csoda hát, ha Mária-szeretete és -tisztelete, a hozzá való fohászkodás igen gyakran litániás formákban tolul ajkára. Természetes lenne, ha gyönyörűen megformált, szuggesztív kifejezései mások vallásos érzelmeiben is hullámokat keltenének.